1975. április 20-án született. Nős, három gyermeke van. Több mint 10 éve kezdte az éneklést és azóta is ezzel foglalkozik, 2 évtizede zongorázik. Gyakran lép fel bárokban. Együttese a Fain nevű zenekar volt, klipjük is készült, melynek címe: Szabad a szívem.
[adsense_id=”1″]
2010-ben Kökény Attila gyermeki bíztatására jelentkezett a Megasztár 5. részébe, ahol a válogatókon túljutva bekerül a legjobb 13 versenyző közé. A zsűrit és a közönséget egyaránt meggyőzte fantasztikus hangja, mégis csupán a második helyet tudta megszerezni.
Első önálló lemeze, a Nincs semmi másom 2011. május 11-én került a boltokba. Az albumon több ismert hazai előadó is közreműködik, mint Rakonczai Viktor, Rácz Gergő és Dobrády Ákos. A lemez érdekessége, hogy a munkák során megvalósulhatott Attila álma, hogy duettet énekelhessen Miklósa Erikával.
A Jóban Rosszban című sorozatban is szerepet kap 2011-ben, így Kökény Attilát három estén át láthatjuk.
Érdekességek Kökény Attiláról:
– példaképe: Stevie Wonder
– kedvenc színe: fekete
– a korábbi megasztárosok közül Tóth Vera és Gáspár Laci a kedvencei
– második gyermekének születésekor volt életében a legboldogabb