Kiéhezett megasztárok

Posted: 6th április 2012 by Megasztár in Hírek
Tags:

A Megasztár 6. ifjú tehetségei egyre nehezebben bírják azt a “szexelvonót”, ami a versennyel jár. A Megasztár-házban ugyanis szigorú erkölcsök uralkodnak – adta hírül a Bors.

[adsense_id=”1″]

A megasztárosok már három hete laknak a budai szállodában, ahol bizony nem egyszerű az élet. A szabályok szerint az éjszakákat kizárólag egyedül tölthetik, kimenő pedig hetente egyszer jár, de az is meg van szabva, hogy hány órára kell visszaérniük. Ilyen körülmények közt szinte teljesen kizárt, hogy bárkivel megismerkedjenek.

Bihal Roland, akivel szeptemberben szakított menyasszonya, januárban szexelt utoljára. A Mega-házban a sporttal igyekszik levezetni energiáit, de mint mondta, egyre nehezebben megy neki az önmegtartóztatás. Rolanddal ellentétben Talán Attila nem hajlandó nélkülözni. Állítása szerint a szexre már kétszer is sort kerített, mióta beköltözött a hotelbe.

Megasztár 6 versenyzők

Megasztár 6 versenyzők

Azoknak sem könnyebb, akiket kint vár a párjuk. Szakos Andrea csak nagyon ritkán tud találkozni szerelmével. Mióta a Megasztár 6. elindult, összesen fél órát töltöttek együtt és már egy hónapja nem hancúroztak. Andi bevallotta, a szex ugyan hiányzik neki, de annyi feladatuk van a verseny kapcsán, hogy egyáltalán nem ér rá ezzel foglalkozni és túl fáradt is mostanában.