A Megasztár 6. legutóbbi döntőjében a versenyzők duetteket adtak elő ismert hazai énekesekkel, majd a műsor második felében már egyedül álltak színpadra. Falusi Mariann Gigi produkciójával elégedetlenkedett, míg Bochkor Majka és Farkas-Jenser Balázs duettjén nem tudott szó nélkül túllépni. A végeredmény viszont Burgess Benjit keserítette el, akinek távoznia kellett a versenyből.

[adsense_id=”1″]

A show első fellépőjeként Benji a ballagásáról érkező egykori megasztáros Hiennel karöltve adta elő Christian Aguilera és a Maroon 5 közös dalát, ami nem nagyon nyerte el a zsűritagok tetszését. Mester Tamás szerint már maga a dal is rossz választás volt, Bereczki Zoltán egyenesen hamisnak titulálta, Falusi Mariann azonban megvédte a fiút, szerinte ugyanis Benji nagyon szépen fejlődik.

Szakos Andrea duett társa Szekeres Adrienn volt, tőlük Celine Dion slágerét hallhatta a közönség. Bochkor Gábort és Falusi Mariannt sikerült lenyűgözniük, de Mariann a dicséret mellé azért hozzátette, hogy Andira bizony ráférne a több gyakorlás.

A Notorius BIG tiszteletére írt I Will Be Missing You című dallal rukkolt elő Farkas-Jenser Balázs és Majka. Bochkor Gábor szinte felháborodva értetlenkedett, hogy miért éppen egy olyan számot választottak, amiben Balázsnak a refrénen kívül semmi szerep nem jutott és az egész tulajdonképp csak Majka rappeléséről szólt.

Talán Attila a hooliganses Csipa személyében szívéhez közel álló partnert kapott, hiszen köztük régóta tart a barátság. Az Edda Kölyköd voltam című számával azonban a zsűri nem volt maradéktalanul elégedett. Mariann Attila egyedi kiejtését kritizálta, míg Mester Tamás a hangszínbe kötött bele. Végül kiderült, ez nem róható fel az énekesnek, hiszen a hetes Bereczki Zoltán tanácsára változtattak az eredeti verzión.

Radics Gigi Dolhai Attila oldalán tündökölt egy musicalrészlet előadása közben. Bochkor Gábort elöntötték az érzelmek, szerinte ez volt az egyetlen igazi duett a műsor során. Mester Tamás viszont azt tanácsolta Giginek, énekeljen inkább angolul, merthogy az sokkal jobban áll neki.

A versenyzők a duettek után szólóban is megmutatták magukat.
Szakos Andi egy világslágerrel, Michael Jackson We Are The World című számával nyitotta meg a második kört. Mester Tamás szerint Andiban még lett volna bőven tartalék, ezt Bereczki egy kisebb vita során próbálta cáfolni. Bochkornak nagyon tetszett Andi előadása, mint mondta, nem hitte volna, hogy a lány képes egy egész kórust egymaga a színpadra varázsolni.

Burgess Benjamin

Burgess Benjamin

Talán Attila ez alkalommal egy lírai Eric Clapton dalt kapott, amit Mester egyenesen a döntő legjobb produkciójaként értékelt. Bochkort szintén olyannyira lenyűgözte a rocker srác produkciója, hogy külön kérte a nézőket, küldjenek minél több sms-t Attilára.

Burgess Benji cowboynak öltözve adta elő az All Summer Long című slágert, amivel el is érte célját a zsűrinél. Az ítészek egyetértettek abban, hogy kimondottan jó volt a dalválasztás és az ének is. Falusi Mariannak is tetszett a produkció, szerinte Benji végre kitett magáért és ennek meg is lett az eredménye.

Radics Gigi Kovács Kati Úgy szeretném meghálálni című dalával kapcsolódott a közelgő Anyák napjához. Nem aratott túlzott sikert, Mester Tamásból egyáltalán nem váltott ki érzelmeket, Bereczkit sem tudta meghatni, Falusi szerint pedig Gigi jobban teszi, ha nem magyarul énekel.

Farkas-Jenser Balázs a Keep The Fatith című Bon Jovi számmal próbálta hozni a rocker figurát, nem sok sikerrel. Falusi Mariann szerint Balázs kissé karót nyelt volt, Mester a gitárt érezte túl gyengének és szükségtelennek tartotta a női vokál közreműködését is.

Burgess Benji, Szakos Andi és Farkas-Jenser Balázs kerültek végül a veszélyzónába. Figyelmüket érhető módon ez és nem annyira az eheti sztárelőadó, Rúzsa Magdi produkciója kötötte le. A szavazatok alapján Szakos Andrea menekült meg a kieséstől, a fiúk közül pedig Bereczki Balázst juttatta tovább.