A Megasztárban való részvétele alatt kezdte el megváltoztatni életmódját Tolvai Renáta, aki azóta is nagyon odafigyel, hogy minél egészségesebben éljen. Hogy kitartó tudjon maradni, a közönség és a munkája is sokat segít neki.

[adsense_id=”1″]

Mostanság az énekesnő talán boldogabb, mint valaha. Nemrég kapta meg a magyar állampolgárságot, dalával pedig bekerült az Eurovíziós Dalfesztivál húsz legjobbja közé. A Megasztár 5. nyertese keményen dolgozik, de sikereihez megváltozott életmódja is sokban hozzájárult. Már a show-ban való szereplések alatt megpróbált ügyelni a súlyára és igyekezett a legtöbbet kihozni magából. Odafigyelt arra, hogy mikor és mit eszik, ennek hatására a pluszkilók is lassanként eltűntek róla. De az életmódváltás nemcsak a műsor idejére szólt. Tolvai Renáta számára nagyon fontos a megjelenése, hiszen az emberek először ez alapján ítélik meg, utána kezdenek a hangjára is figyelni. Az énekesnő elárulta, étrendjének nagy részét a fehér húsok, a csirke és a halak teszik ki, emellett sok zöldséget és gyümölcsöt is fogyaszt.

Tolvai Renáta

Tolvai Renáta

Akaraterőre bizony szüksége van, hogy elkerülje a kísértéseket, de mint mondta, a nézők pozitív visszajelzései mindig túllendítik a holtpontokon. Reni mindig mindenben igyekszik a maximumot nyújtani. A dalok tekintetében éppúgy a legjobbra törekszik, mint színpadi előadásában és megjelenésében, ezért könnyű megőrizni alakját. Az ételekre való odafigyelés mellett Reni természetesen rendszeresen mozog is. Szinte rajong a forró hangulatú, táncos zumbáért és folyamatosan jár az órákra. Emellett még egy fontos tényező van, ami segít Reninek formája megőrzésében, ez pedig a víz, amiből napi három litert iszik meg legalább. Az énekesnő azt is bevallotta, lelkének is nagyon jót tett a fogyás.

Beküldte: Rózsi