Saját honlapunk elkészítése egy igen komplex feladat, ráadásul függően attól, pontosan mi is a célunk a weboldallal, más és más tényezőkre kell kiemelt figyelmet fordítanunk. Személyes blogok, hobbicélú projektek esetében persze jóval kisebb a nyomás, lévén egy-egy hiba még nem jár túlságosan komoly következményekkel. A megbízható működés azonban ilyenkor is alapkövetelmény.
Emiatt aztán körültekintően kell megválasztani a webtárhely szolgáltatót. Laikusként ez egyáltalán nem könnyű, tudniillik a kínálat ma már hatalmas és kellő tapasztalat hiányában többnyire azzal sem vagyunk tisztában, milyen tényezőket kell vizsgálnunk. Természetesen dönthetünk úgy, hogy egy számunkra szimpatikus szolgáltató mellett tesszük le a voksunkat, ám sokkal eredményesebb, ha egy kicsit utánajárunk, mitől is lesz egy webtárhely valóban kimagaslóan jó. Tanácsos átnézni a felhasználói értékeléseket is, azokból ugyanis aránylag könnyedén le tudjuk szűrni milyen gyakran lépnek fel komolyabb problémák és azokat a szolgáltató mennyire kezeli hatékonyan.
Webtárhely kapcsán gyakori kérdés az árazás is, ugyanakkor nem feltétlenül ajánlott kifejezetten ez alapján határoznunk. Ugyanis még a legdrágább csomagok sem jelentenek komoly kiadást és például egy vállalkozás esetében egy kiesés jóval több veszteséggel járhat, mint amennyibe az egész éves előfizetés kerül. Ezért a webtárhely kiválasztásánál mindig aszerint járjunk el, hogy fő célunk a megbízható és folyamatos működés. Pontosan emiatt kell vizsgálni a rendelkezésre állási időt is, ami igen hasznos mutató. Természetesen a felhasználói felület és a különféle biztonsági lehetőségek is sokat nyomnak a latban. Emellett azonban ne feledkezzünk meg arról sem, miszerint kardinális kérdés, az ügyfélszolgálat milyen gyorsan reagál az esetleges problémákra.