A generátor minden járműben fellelhető, ugyanis igen fontos szerepet tölt be. Vagyis ellátja árammal a jármű elektromos berendezéseit, illetve ezen felül még az akkumulátort is tölti. Mindehhez a szükséges mozgási energiát pedig a motortól kapja a szíjhajtáson keresztül.
Generátor egy bizonyos szabvány szerint készül. Melynek a legfőbb feladata, hogy váltakozó feszültséget állítson elő. Amely az elektromágneses indukció, illetve mozgási indukció törvény szerint a váltóáramot a beépített egyenirányító híd alakítja át. A teljesítmény csak alapjárat alatti fordulatszámon alacsony, az alapjárat és maximális fordulatszám között ugyanazt a feszültséget kell, hogy leadja. Erről többek között egy generátor feszültségszabályozó gondoskodik. Amennyiben előfordul, hogy mégis változik a feszültség, akkor az egyenirányító diódájánál lehet a hiba. A gépjárműben generált áramerősség ezzel szemben a fogyasztástól függően változhat. Amennyiben egyre több fogyasztót kapcsolunk be, akkor a generátor annál kevesebb áramot tud juttatni az akkumulátor felé. Viszont a fordulatszám emelkedésével azonban egy szint után az is állandóvá válhat.
A generátornál is sajnos időközönként felléphetnek különféle meghibásodások. Ám, ha nem is tapasztalunk bármilyen hibát, akkor is célszerű lehet időközönként egy nagyjavítást elvégezni. A generátorban egyre több olyan alkatrész található meg, melyeket sokszor nem érdemes megjavítani, sokkal inkább javallott, hogy újra kicseréljük. A javítást természetesen csakis úgy tudjuk elvégezni, ha a generátort szétszereljük. A generátor javításánál a legtöbb esetben a szénkeféket és a csapágyakat szokták kicserélni, ugyanis ezek azok melyek legjobban elkophatnak. Ezekre érdemes oda figyelni.