Ügyfélszerzés egyszerűen a hideghívás betanításával kapcsoltban? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Az ügyfélszerzésnek sokféle lehetőségeit ismerjük, ám hideghívás az, amelyhez semmilyen plusz erőfeszítésre, illetve erőforrásra nincs szükségünk.

Ügyfélszerzés egyszerűen a hideghívás betanításával, hogy Önnek, illetve a csapatának könnyebben menjen az ügyfélkör bővítése. A hideghívás sokkal kevesebb időt vesz igénybe, ahhoz, hogy az első eredményeket elérjük. Sokkal inkább a rendszerességen van a hangsúly, mint az időn. Olyan szervezeteknél, ahol pár főről beszélünk, a tulajdonosnak, vagy az ügyvezetőnek napi fél órájára van szükség, illetve a nagyobb cégek esetében az ügyfélkapcsolatokért felelős kollegának az idejébe kerül, melynek köszönhetően idővel kialakulhat egy stabil és folyamatos ügyfélkör, annak függvényében, ahogy a kontaktok érnek. A következő lépés, mindig az, hogy hogyan is találjuk meg a megfelelő célközönséget, és azok elérhetőségeit. Ezt követően szükségünk lesz egy adag elszántságra és arra, hogy elkezdjük a folyamatot, amit a későbbiekben tökéletesíthetünk.

Ám, ha mindezz ennyire egyszerű és még is nem mindennapi rutin feladat, hiszen minden egyes vevőnél rákérdezzünk, hogy érdeklődnek-e? A hideghívás mindig egy kicsit félelmetes, azért mert úgy állunk hozzá, hogy biztosan elutasítanak, illetve az emberek nem szeretik, ha rájuk tukmálják a dolgokat. Ám Ön biztos abban, hogy egy hideghívás csak kellemetlen lehet? Elmondom, hogy nem! Amennyiben felkeltettük az érdeklődését és szeretne egy új szintet elérni a munkájában, akkor forduljon hozzánk bizalommal és mi segítünk. Minden további bővebb információt megtalál callingisfan.hu oldalára kattintva, illetve érdeklődhet a +36 30 450 3115-ös telefonszámon.

Comments are closed.