Bihal Roland Mátyás gyerekkora óta zenéléssel foglalkozik. A jelenleg 24 éves Kecskeméti előadó már általános iskolában tagja volt a helyi énekkarnak, de az első állomás ahol igazán meg tudta mutatni tehetségét egy rock zenekar volt, amelynek 15 évesen lett tagja.
[adsense_id=”1″]
Nevét akkor ismerhette meg igazán az ország, amikor Skrapits Erik helyét vett át a No Thanx együttesében. Sajnos a formáció az új felállásban már nem életképes, de Roland nem szeretett volna a zenekarral eltűnni a süllyesztőben, így jelentkezett a Megasztár 6. szériájába. Úgy tűnik megérte neki, ugyanis a castingon és a párbajon túljutva bejutott az élő döntőbe másik 11 tehetséggel.
Itt olvashattok róla még: Bihal Roland