Tolvai Renáta sikertörténete

Posted: 1st június 2011 by Megasztár in Korábbi szériák
Tags: ,

A megasztár 5 döntőjébe vigaszágon bekerült, azaz a zsűri által megmentett lány vitte el a győzelmet Kökény Attila előtt a 2010-es Megasztár énekes tehetségkutató műsorában. A TV2 által megrendezett versenyre több ezren jelentkeztek, melyek közül a fiatal lány szépen haladt előre célja felé. A teher azonban nagy volt vállán, hiszen nem csak saját magát, hanem az egész határon túli magyarságot is képviselte a műsorban.

[adsense_id=”1″]

Néhány szót azonban ejtsünk a hölgy magyar debütálása előtti időszakról is. Teljes neve Tolvai Renáta Tímea és 1991. április 3-án látta meg a napvilágot a romániai Nagyváradon, egy művész család sarjaként. Nagyon korán megismerkedett a festészettel, amihez tanárai szerint tehetsége is volt, de mindig is kacérkodott az énekléssel és valahogy sokkal jobban is érdekelte ez a világ, mint a vászon pingálása.

Komolyan a zenéléssel 14 éves kora óta foglalkozik, példaképei közt szerepel Beyonce és Aretha is. Még jelenleg is tanul és közel 8 éve jár az egyik művészeti iskola könnyűzenei karára. Az elmúlt években több versenyen is kimagasló eredménnyel végzett és az első hely sem ismeretlen számára.
A Hajdú-Bihar megyei önkormányzatok által szervezett Eurorégiós Dalversenyen győzelmet aratott, míg a Mamaia-i könnyűzenei fesztiválom a szintén irigylésre méltó második helyet szerezte meg. A romániai tv-k köreiben is ismert neve, hiszen nem egy alkalommal szerepelt már zenei műsorokban is.

Tolvaj Renáta

Tolvai Renáta a Megasztár 5 nyertese

De hogy került ide hozzánk ez a gyönyörű aranyszőke hajú lány? A TV2 felhívását látva Renáta úgy döntött 2010-ben már elég érett és felkészült ahhoz, hogy jelentkezzem a Megasztár műsorába. Jelentkezését leadva, mintegy tizenkétezer jelentkező közül mehetett a Megasztár 5 zsűri tagjai elé és mutathatta be tehetségét. Természetesen beválogatták az élő showba, de nem egyszerűen, hisz az utolsó vigaszágas hely lett az övé. – Erre mondják azt: Utolsókból lesznek az elsők! – Miután elkezdődtek az élő műsorok forgatásai és beköltözött a Megasztár házba versenytársaival, szép lassan Kállay-Saunders Andrással is elkezdett bimbózni kapcsolatuk. Már az első időktől kezdve közös hullámhosszon voltak, így a közös szoba, csak még jobban összehozta őket. A szerelem nem jött azonnal és sokáig még csak fel sem merték vállalni ezt a csodás kapcsolatot, de erejük fogytán, a műsor vége felé, már nyílt titok volt mindenki számára, hogy ők ketten egy párt alkotnak.

De kanyarodjunk vissza a versenyhez, ami alatt az énekesnő 21 dalt énekelt el. Voltak olyan döntők, melyeknél simán vette az akadályt, de akadt négy olyan is, ahol nagyon közel állt a kiesés széléhez. Ilyenkor természetesen a zsűri megmentette. Énekelt magyar számokat is, de döntően az angol nótákat preferálta, Presser Gábor nagy sajnálatára. A fináléig viszonylag göröngyös úton eljutó Renáta győzelme sem volt mindennapi. Szinte az utolsó pillanatig úgy lehetett tudni ellenfele Kökény Attila nyeri meg a tehetségkutatót, de ekkor mindenki meglepetésére megfordult az állás és a 20 éves romániai lány kapta meg a Megasztár címet, és vitte el a vele járó díjakat.

Élete a műsor után gyökeresen megváltozott, Budapestre kellett költöznie a kötelezettségei miatt, párjával, Andrással boldogok és elkezdett fogyókúrájának köszönhetően több kilótól is megszabadult. Első albuma is megjelent Ékszer címmel, valamint a döntőben elhangzott dalok válogatását is megvásárolhatjuk. Számos fellépése van, melyeken mind egytől egyig maximálisan teljesít. A rengeteg munka és protokolláris esemény miatt nem sok szabadideje jut családjára és szerelmére, de ahogy van lehetősége azonnal szeretteihez siet.