Posts Tagged ‘Nagy Kristóf “Bozont”’

Így is elő lehet adni Frank Sinatra – My Way című dalát. Nagy Kristóf hozta a tőle megszokott laza stílust véleményünk szerint. Sajnos Mester Tamás nem értett velünk egyet, aki szerint hiányzott Bozont előadásából az a plusz, ami miatt igazán „bozontos” lesz a produkció. Bereczki Zoltán szerint jól teljesített a versenyző, aki már készülhet a […]

Mint már megszokhattuk, drámából a legutóbbi Megasztár döntőben sem volt hiány. A nézők szavazatai alapján Bozont és Kullai Timi kerültek a kiesés szélére. A négyből három zsűritag egyértelműen Timit juttatta volna tovább, de Bereczki mégis Bozont mellett döntött. Share

Nagy Kristóf Bozont elsőként lépett színpadra péntek este, ami Bochkor Gábor szerint nem egy hálás szerep, de így is sikerült maradandót alkotnia a Shrek online casino nbso főcímdalával, amelyet eredetileg a Smash Mouth ad elő! Share

Úgy tűnik, nem bírja minden versenyző az egész napos hajtást és a bezártságot. Talán Attila és Nagy Kristóf Bozont egy este úgy gondolták, hogy, ha még meg is szegik a ház szabályait, de elnéznek egy közeli szórakozóhelyre, ahol ismerősük koncertezett. Share

Adri és Bozont bejönnek egymásnak?

Posted: 31st március 2012 by Megasztár in Hírek
Tags: ,

A Megasztár 6. szériájában sem közömbösek egymásnak a férfi és női versenyzők. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy Nagy Adrienn máris kipécézett magának egyet versenytársai közül. A 24 éves kecskeméti lány elmondta, hogy többen szimpatikusak neki a mezőnyből, de egy valaki van, aki megfelel elvárásainak. Share