Rúzsa Magdi Szerbiában született 1985. november 28-án Verbászon, az egykori Jugoszlávia területén. A Megasztár 3. szériája folyamán vált népszerű énekesnővé. Tanuló éveit a Kishegyes nevű faluban végezte, az Ady Endre Általános iskolában. Miután az általános iskolai tanulmányait sikerrel elvégezte, felvételizett a szabadkai Egészségügyi Középiskolába, ahonnan a sikeres tanulmányait, féléves szakmai gyakorlatát és az államvizsgáját követően szülészeti nővérként került ki.

 [adsense_id=”1″]

Rúzsa Magdi életében az éneklés szeretete már egészen zsenge korától kezdve meghatározó volt. Az éneklés területén első sikerét 2004-ben könyvelhette el, amikor megnyerte a zentai Farsangi “Ki mit tud”-ot könnyűzenei kategóriában. Még az ezt követő években csatlakozott is a Madness-hez, amely egy feketicsi amatőr zenekar volt.

A TV2 által indított tehetségkutató műsor harmadik kiadásába a “Megasztár 3“-ba 2006-ban jelentkezett, ahonnan nyertesként került ki!

Rúzsa Magdi dalai hanghordozón a “Megasztár” döntőjét követően jelentek meg, ennek az albumnak a címe “A döntőkben elhangzott dalok” címet viselte. Az énekesnő első önálló stúdiólemeze 2006. november 28-án került piacra “Ördögi angyal” címen.

Rúzsa Magdi, a 2007-es évet turnézással töltötte. Ugyanebben az évben az Eurovíziós Dalfesztiválon ő képviselte hazánkat. A nemzetközi megmérettetésen saját dalát énekelte, amelyet elmondása szerint Kovács Kati “Várlak” című dala ihletett meg. A dal címe “Aprócska blues” volt. Ezzel a dallal a neves dalfesztiválon Rúzsa Magdi a tiszteletre méltó kilencedik helyet szerezte meg!

Szintén 2007-ben került sor a “Kapcsolat koncert”-re, amelyen Rúzsa Magdi június 30-án újfent kiemelkedő sikert aratott. Időközben, az énekesnő Budapestre költözött, majd DVD-t és albumot adott ki.

Rúzsa Magdi második önálló stúdióalbumát 2008. november 5-én adta ki “Iránytű” címmel, amely aranylemez lett. Szűk egy évvel később, Rúzsa Magdi 2009. szeptember 17-én megkapta a magyar állampolgárságot is.

2010-ben került kiadásra “Gábriel” című dala. A szerzeményt egy horvát dal ihlette, amelyhez a magyar szöveget Geszti Péter írta, a hangszerelésben pedig Novák Péter és Toma Ferenc működött közre. A “Gábriel” egyedi hangzásvilága délszláv jellegű, amelyet Rúzsa Magdi dallamos gitárjátékkal tett különlegesen egyedivé.

Magdi, 2006-ban a MAHASZ Top40 album és válogatás listáján két albummal is az első helyen szerepelt. Ezek a “Döntőben elhangzott dalok” volt, amely háromszoros platina lemez lett, valamint az “Ördögi Angyal” album, amely kiadása óta kétszeres platina lemez. A “T-Mobile Kapcsolat” koncert albuma is platina lemez, a 2008-ban kiadott “Iránytű” album a Mahasz Top40 listán 2. volt és aranylemez is egyben.

Rúzsa Magdi Megasztár 3

Rúzsa Magdi lett a győztes (Megasztár 3)

Rúzsa Magdi számos jótékonysági rendezvényes is részt vett 2006 és 2008 között, mint például Kishegyesen, a a “Déva-gálák”-on Tatabányán, az UNICEF gálán, a Kaszás Attila emlékesten és a “Jobb velünk a világ” rendezvényen is.

Rúzsa Magdi számos díjban részesült kiemelkedő tehetségéért, munkásságáért. A teljesség igénye nélkül említést érdemel a Bravo Otto-díj, amelyet 2006-ban ítéltek oda mint az “Év felfedezettje”. 2007-ben Rózsa Magdi munkásságát több díjjal is elismerték. Ezek között említhetjük a “Story Ötcsillag” díját mint a 2007-es év előadója kapta, a “Bravo Otto” és az “Impala Silver” díjakat pedig két albumáért az “Aprócska blues”-ért és az “Ördögi angyal”-ért. Ne feledkezzünk meg az Eurovíziós Dalversenyen elnyert helyezéseiről az elődöntőben, a döntőben és a Legjobb Dalszerző különdíjáról sem!

Rúzsa Magdi az elkövetkező években is megörvendeztette kis hazánkat további nemzetközi díjakkal, így 2008-ban a Nemzetközi Dalíró Versenyén második helyezést kapott a közönség szavazás alapján, valamint a zsűri is kiemelte tehetségét a “honorable mention” elismeréssel. 2010-ben itthon, Rúzsa Magdit választották az év énekesnőjének.