Masszázs Győr – Frissüljön fel Ön is szakértő kezek közt! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A fárasztó, monoton munkanapok és állandó rohanás közepette néha megéri egy kicsit megállni és egy kényeztető masszázs által felfrissülni. Főleg, ha ez egy nagy tudású, tapasztalt masszőr kezei közt történik.

Masszázs Győr városában a kellemes atmoszférával rendelkező Zen Masszázs Stúdióban. Mivel minden vendég egyedi, ezért a masszázs egy rövid beszélgetéssel indul, majd a vendég teljesen egyedi, rászabott masszázst kap. Többféle masszázs közül is lehet válogatni. Ha a napi fáradalmak és stressz után szeretne újjászületni, akkor a holisztikus svéd masszázst ajánljuk, aminek köszönhetően a szervezetben megnő a véroxigén szint, aminek következtében test izmai és szövetei ellazulnak. A sportmasszázst és a köpölyözést elsősorban a sportolóknak ajánljuk, ugyanakkor bárki számára elérhető. Mivel a talpak, valamint a láb számítanak a leginkább igénybe vett testrészeknek, ezért a láb és talpmasszázst, legalább egyszer mindenkinek érdemes volna kipróbálni, hiszen a masszázs során olyan érzése van a vendégeknek, mintha teljesen új lábakat kapnának.

A különlegességek után vágyik, akkor semmiképp se hagyja ki a prémium kakaóvajas csokoládé masszázst és a holt tengeri sós iszap masszázs kezelést, ami új fajta élményekben fogja részesíteni és újra gondolja a masszázshoz kötődő élményeit. Továbbá a hölgyek szívesen kérnek időpontot cellulit masszázsra a szebb vonalakért. Választható még, ezenkívül regeneráló arcmasszázs, ami hozzájárul az arc rugalmasságához és a ráncok kisimulásához. Ide tartozik még a fej és a nyak masszázsa is. A speciális masszázs ágyon a legnagyobb kényelemben élvezheti a kezelés teljes időtartalmát. A kezelés során használt olajok és krémek mind természetes eredetűek.

Comments are closed.